Iránnak két atomtöltetre elegendő nyersanyaga lehet - írta kedden kiadott éves világjelentésében a legnagyobb londoni politikai-hadászati kutatóműhely, amely szerint ugyanakkor az Irán elleni katonai akciót továbbra sem támogatja az amerikai vezetés.
Világszerte naponta 24 ezer gyermek hal meg elkerülhető vagy kezelhető betegség miatt - közli kedden megjelent tanulmányában az UNICEF. Az ENSZ Gyermekalapja által készített Előrelépés a gyermekekért 2010 című jelentés szerint több millió kisfiú és kislán
Terry Jones, a gainesville-i Dove Outreach World Center lelkésze kedden megerősítette, hogy csoportja nem mond le arról a szándékáról, hogy szeptember 11-én nyilvánosan Koránt égessen.
Intenzívebbé váltak a spekulációk, hogy a jelenlegi orosz kormányfő ismét elnök akar lenni - közölte kedden az AFP. Vlagyimir Putyin ugyanis azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy Franklin Delano Roosevelt is négyszer volt amerikai elnök.
Az Európai Bizottság elnöke ma reggel Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén tartotta meg első évértékelő beszédét.
Már több mint egy hónapja rekedtek a mélyben a chilei Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában a bányászok, ám továbbra sem tudják, mikor menthetik meg őket. Laurence Golborne bányászati miniszter aggodalmát fejezte ki a munkások egészsége
A szerb és montenegrói nemzeti légitársaság a napokban megállapodást kötött, hogy október végétől egyesítik légiflottájukat a költségek csökkentése céljából. A Malév újabb erős vetélytársat kaphat.
Julia Gillard eddigi munkáspárt kormányfő alakíthat kormányt Ausztráliban, miután pártja megszerezte két független képviselő támogatását.
A NATO-vezette koalíció kisöpri Kandahár környékéről a tálibokat, s az akció november végére befejeződhet - jelentette ki a dél-afganisztáni katonai körzet NATO-főparancsnoka, Nick Carter vezérőrnagy.
Nagy erejű robbanások ráztak meg egy közép-belgiumi lőszergyártó-üzemet kedd reggel, de a tüzet is okozó balesetben csak egy ember sérült meg könnyebben - közölték a helyi hatóságok.
Franciaország romákkal szembeni politikáját ostorozta kedden az Európai Parlament több képviselője Strasbourgban a testület plenáris ülésén.
Az Egyesült Államokhoz fordult segítségért Mahmúd Abbász palesztin államfő kedden. Abbász a ciszjordániai telepépítési moratórium ügyében kérte közvetítésre az amerikaiakat, ugyanis ha Izrael nem hosszabbítja meg a szeptember 26-án lejáró a tilalmat, a pa
Felszámoltak az olasz hatóságok kedden délelőtt Milánóban egy 250 fős romatelepet - közölte a rendőrség.
Közel 700 ember földi maradványait tartalmazó, II. világháborús tömegsírra bukkantak Szlovéniában az osztrák határ közelében - írta keddi számában a Kleine Zeitung osztrák napilap.
Átfogó razziát tartott kedden a német rendőrség a Nemzeti Politikai Foglyok és Hozzátartozóik Segélyszervezete (HNG) elnevezésű újnáci egyesület helyiségeiben, kilenc tartományban foglalva le iratokat és egyéb dokumentumokat.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője keddi közleményében ismét a magyar médiacsomag módosítását szorgalmazta.
Összeverekedtek az ukrán parlament képviselői kedden Kijevben a kormány tervezett megszorító intézkedései miatt. Áprilisban az orosz-ukrán flottaszerződés ratifikálása után tört ki csetepaté.
A pozsonyi várudvaron júniusban felállított Szvatopluk-szobor áthelyezését, a címer és a felirat megváltoztatását javasolja a szlovák házelnöknek a neves személyiségek alkotta szakértői bizottság.
Továbbra romlik a helyzet az árvíz sújtotta Pakisztánban, ahol már közvetlenül 21 millió embert érintenek a természeti katasztrófa által okozott pusztítások - jelentette be kedden az ENSZ.
Nem szabadul a német politika Thilo Sarrazintól. A provokatív kijelentéseiről hírhedt szociáldemokrata politikus akár saját pártot is gründolhatna, és ezzel rögvest 17 százalékot kapna egy következő választáson ? állítja az Enmid közvélemény-kutató intéze
A tűzszünetet hirdető baszk szeparatista szervezet teljesen és véglegesen mondjon le az erőszakról, követelte Alfredo Pérez Rubalcaba.
Az ötvenegy férfi addig nem hajlandó feljönni, amíg ki nem fizetik elmaradt bérüket.
Ugyanakkor 11 százalékuk Románia területén nem szeretne magyart látni, derül ki egy felmérésből.
A szlovák miniszterelnök cáfolta a rasszista indítékot, bár sokáig élt ez a verzió.
Újabb öngyilkos merénylet történt, egy hét alatt ez már a harmadik. Legalább tizenheten meghaltak.
Egy dollárért és a lap 8-10 millió dollárosra becsült adósságának átvállalásáért cserébe a hónap végére ismét a The Washington Times tulajdonosa lehet a szektaalapító Sun Myung Moon tiszteletes
Meghalt egy 41 éves ember hétfőn egy spanyol városban tartott bikafuttatáson, miután felöklelte az egyik bika - közölte a város polgármestere. A férfi a kórházba szállítás közben halt bele sérüléseibe.
Az égő gépből a benne ülőket helyi lakosok húzták ki, még mielőtt a tűzoltók a helyszínre érkeztek. Az életben maradtak súlyos égési sérüléseket szenvedtek.
Számos európai országba szállítottak abból a német mozzarella sajtból, amelyet szalmonella jelenléte miatt kifogásoltak Olaszországban. Az eddigi információk szerint a veszélyes termékből Magyarországra nem szállítottak, azonban a környező országokban for
Személyvonat ütközött egy teherautóval Spanyolország déli részén hétfőn, két ember meghalt, nyolc másik megsérült - közölte egy kormányzati tisztviselő.
Vizsgálatot indított a Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAAC), miután kiderült: több mint kétszáz pilóta hazudott képesítéséről önéletrajzában - számolt be róla a kínai média hétfőn.