Orbán adókönnyítéseket ígér

Adócsökkentési tervekkel érkezett Orbán Viktor a VOSZ gazdaságpolitikai fórumára, ahol a Fidesz elnöke bejelentette: gazdasági tényfeltáró bizottságot állított fel a párt, hogy külső szakértők bevonásával teljesen átvilágítsa Magyarország pénzügyi helyzet

Ezeket se hagyja ki!

'Magyarország ideális arra, hogy példát statuáljon rajta az IMF és az EU'

Magyarország ideális arra, hogy példáján megmutassák, mi fenyegeti azokat, akik nem hajlandók spórolni - írja a FAZ.

Több a közbeszerzés, de kisebb értékűek

Az első félévben másfélszeresére nőtt a közbeszerzések száma, de értékük 6 százalékkal kisebb a tavalyiakénál. A pályázatok több mint fele építőipari beruházásra vonatkozott.

Tovább erősödik a budapesti tőzsde!

Ötmilliárdos részvényforgalom, emelkedő árfolyamok - ez a Budapesti Értéktőzsde délelőtti mérlege.

Olcsóbb lett az élelmiszer Magyarországon

Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 júniusában az előző havihoz viszonyítva 1,0, a 2009. júniusival összehasonlítva 9,2 százalékkal emelkedtek.

Az ipari exportértékesítés árai a 2010. májusinál

A Győri Édes online partnere a Neo Interactive

A több mint 50 éves tradícióval rendelkező Győri Édes Magyarország legnépszerűbb kekszmárkái közé tartozik.

Népszabadság: a szakszervezetek és hanyag ellenőrök miatt bukhatott Ferihegy

Ferihegyen hivatalosan még nem tudják, miért is minősítették vissza a repülőteret. A folyamatban nagy szerepe volt egyes dolgozóknak, a szakszervezeteknek, s a nem rendezett munkaügyi konfliktusoknak - ismerteti a pénteki Népszabadság.

Magyar Hírlap: a multi bankok útjában állhatott a lemondott postavezér

A hazánkban működő multinacionális nagyvállalatok, pénzintézetek érdekeit sértette volna a Magyar Posta Zrt. lemondott vezetőjének fejlesztési koncepciója. A Magyar Hírlap információi szerint valójában ezért távozott Kalmár István a vállalt éléről.

Kiírták a közbeszerzést a makói szennyvíztisztítóra

a makói szennyvíztisztító telep teljes korszerűsítésére szeptember közepéig tehetnek ajánlatot a kivitelezők a csütörtökön megjelent nyílt közbeszerzési eljárás szerint. A projekt része annak a mintegy 14 milliárd forintos szennyvízberuházásnak, amely un

Figyelő TOP 100: A Mol mögött a Nokia Komárom, harmadik az Audi Hungaria

A Mol Nyrt. vezeti a Figyelő csütörtökön megjelent 2009. évi TOP 100-as rangsorát, de a korábbi második Audi Hungaria Kft-t megelőzi a Nokia Komárom Kft.

Magyar nanotechnológiai cég sikere a gyógyszeriparban

Az állatkísérletek sikeres befejezése után akár 2,5-3 éven belül három, széles körben használt vérnyomáscsökkentő készítmény felszívódását növeli meg a NanGenex Zrt. magyar nanotechnológiai cég a NanoActive technológia segítségével - mondta el Heltovics G

Elrettentő példa lehet Magyarország?

Szijjártó: Volt és lesz adócsökkentés

Csendes nap várható a budapesti tőzsdén

Nem várható lényeges elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Árfolyamingadozásra számítanak az elemzők

Az euró tartja árfolyamát az 1,30-as dollár jegyzés környékén, a térségbeli devizák árfolyama a nemzetközi tőzsdei hangulat függvényében alakulhat csütörtökön.

Távozik az Agrármarketing Centrum vezetője

Visszavonta Pál Józsefnek, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatójának vezetői megbízását Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A menesztés július végi hatállyal lép életbe.

Csak minden tizedik magyar biztosított

A magyar jövedelmi viszonyok mellett legalább 10-15 millió forint biztosítói térítésre lenne szükség halál és rokkantság esetén, de az ügyfelek mindössze átlagosan 1,5 millió forint térítésre szerződnek az olcsóbb díj miatt - állapította meg az Union Bi

Az örökösök is nyögnek a gyenge forinttól

A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban kött

Ötmillióra büntették az Allianz Bankot

Egy gólyatáborban játékból írattak alá százával bankszámlanyitási nyilatkozatokat, de meg is nyitották azokat.

Téli álmot alszik az Andrássy út

Tavasz előtt nem jelenik meg új nagy márka a Max Mara üzleten kívül.

Becsődölnek és újjáalakulnak a vendéglátó cégek

Felszámolási rekord volt az első félévben, ennek ellenére háromszor annyi cég alakult.

Nyugdíj-horror! 30 évig vették fel a mumifikálódott férfi nyugdíját

A tokiói rendőrség csalás bűntettével vizsgálatot folytat annak az embernek a családtagjaival szemben, akiről más hatóságok azt hitték, hogy ő a japán főváros legidősebb férfija. Az illető halálát a lánya és az unokája közel három évtizeden titokban tarto

Melyik a legnépszerűbb magyar ásványvíz?

Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez. Igaz, az üdítőgyártók sem alszanak, hanem évről-évre újabb, egészségesebb termékeket fejlesztenek és egyre üteme

Ők nyúltak le milliókkal 186 bankkártyát

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen....

Ártalmas a kisgyemekek számára a Visegrádi

A Visegrádi ásványvíz ártalmas a hét éven aluli gyermekek számára, mert túl magas benne a fluorid....

Ők lehetnek az Új Széchenyi Terv első áldozatai

Az uniós források körüli túlburjánzó tanácsadói és közvetítői hálózatok felszámolásával is foglalkozik az Új Széchenyi Terv Vitairata, mely a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó több mint negyven vállalkozás megrostálódását, így a MAG Zrt. esetleges megsz

200 ezret költ a magyar a külföldi nyaraláson, de az utasbiztosításon spórol

Az utasbiztosítások szolgáltatásaiban akár húszszoros is lehet a különbség, miközben a napi díjban csak pár száz forintos a differencia....

Kinevezték a MÁV új Igazgatóságát és Felügyelő Bizottságát

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait....

Széchenyi uniós pénzből

Uniós forrásból finanszírozza a kormány az Új Széchenyi-tervet, a programot megalapozó vitairatot tegnap bocsátották társadalmi egyeztetésre. Az elképzelések szerint a program révén 2030-ra az EU-átlagot meghaladó életszínvonal alakul ki Magyarországon.

Elmaradnak a Magyar Fogyasztó Konferenciák

A válság hatására úgy döntött Iglódi Csaba, hogy nem szervezik meg az évben hátralévő öt Magyar Fogyasztó Konferenciát. A munkatársak új állás után néznek.

Visszatértek a magyar boltokba a szlovákiai bevásárlók

A forint gyengülésével visszatértek a magyar boltokba a szlovákiai bevásárlók írja szerdai számában a pozsonyi Új Szó.

Leállította a földhaszonbérleti pályázatokat a kormány

A Népszava információi szerint leállította az előző kormány által meghirdetett földhaszonbérleti pályázatokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egyetértésével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Mai nap

2010/07/31 16:01:18 Oszkár, Ignác, Bató napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com