Sztárok, akik ugyanazt a stílust képviselik

Manapság sok külföldi, illetve hazai "celebecskénél" (is) sok hasonlóságot lehet észrevenni egy-egy jelentősebb eseményen.

Ezeket se hagyja ki!

Gyalog kerüli meg a Földet a magyar vándor

Már Teheránt elhagyva, Irán déli része felé halad Simon Dávid 30 éves budapesti közgazdász, aki 2010. február első napján Mátyásföldről indult el egyedül, hogy öt év alatt gyalog megkerülje a Földet. Negyven országon át, másfél Egyenlítőnyi távolságot,

Este 7 óra után STOP!

Az éjszakai evés sok embernek jelent problémát, pedig a sikeresen fogyókúrázók közül többen esküsznek arra a módszerre...

Az alvás fontossága

Hét-nyolc óra alvás optimális a felnőtt szervezet számára, azonban a túl sok, illetve a túl kevés alvás növeli a krónikus betegségek kockázatát.

Hamar meghal, aki sokat ül

Sokkal korábban hal meg az, aki szabad idejében napi hat óránál többet tölt üldögéléssel, mint az, akik három óránál kevesebbet ül naponta. A remélhetőleg sokakat talpra állító tudományos eredményt az American Journal of Epidemiology közölte.

"Részben a hálapénz tartja életben az egészségügyet"

Az egyik kórházi szakmai szervezet szerint részben a hálapénz tartja életben az egészségügyet. Vezetőjük úgy véli: az ellátórendszerben ott alakultak ki a hiányszakmák, ahol nem volt csúszópénz. Az egészségügyi államtitkár-helyettes reagálásban arra hív

Ha kevés a megfelelő nő, külföldön keresnek feleséget

Egyre több japán, dél-koreai és tajvani férfi keres magának feleséget külföldön.

Mit tegyünk, ha tetves lesz a gyerek?

Nem mindig szükséges otthon tartani a gyerekeket iskola helyett azért, mert fejtetűt kaptak. Ez csak a hisztériát növeli, és a gyerekek fölöslegesen mulasztanak - állítják amerikai gyermekgyógyászok, aki szerint meglepően könnyen meg lehet szabadulni a

Ártalmas a magas cipősarok?

Azoknál a nőknél, akik magas sarkú cipőben vannak nap mint nap, lábfájás jelentkezhet, méghozzá nem is kis mértékű!

Ne féljünk a fogorvostól

Az Amerikai Szájsebészeti Szövetség (AAE) felmérése szerint az amerikaiak 80 százaléka betegesen retteg a fogorvosi vizittől...

Magzatkárosító gyógyszerek

Quebecben a várandós anyák több mint 6%-a szed valamilyen gyógyszert, amelyekről tudható...

Rúdtánc: fitt és mesés

Véget értek azok az idők, amikor a rúdtáncnak kizárólag kétes hírű peep-showkban volt helye.

Este 7 óra után STOP!

Az éjszakai evés sok embernek jelent problémát, pedig a sikeresen fogyókúrázók közül többen esküsznek arra a módszerre...

Nyereményjáték: Nyerj egy trendi Avon csomagot!

Kedves Játékoskedvű látogatók! Nyerjétek meg a Nőiteázó.hu által felajánlott Avon ajándék csomagot.

A nyári szex veszélyei (+18)

A nyári meleg, a forró éjszakák sokakat hálószobán kívüli kalandokra csábítanak – légyottra a vízparton...

Mediterrán diéta

Az olívaolajról és a gyakran emlegetett mediterrán étrendről hosszú ideje azt feltételezik, hogy a szív- és érrendszeri panaszok ellen...

Tengeri teknősöket eresztenek szabadon a Mexikói-öbölben

Több ezer, néhány napos tengeri teknőst eresztenek szabadon szakemberek a Mexikói-öböl nyugati részében, abban bízva, hogy mire az állatok elérnék a szennyezett keleti vizeket, az olajfoltot már feltakarítják.

Ahol legtovább élnek a nők

Huszonöt éve folyamatosan a japán nők vezetik a születéskor várható élettartam világranglistáját: a tavalyi adatok szerint átlagosan 86,44 évig élnek - derül ki egy tokiói kormányjelentésből. A férfiaknál is új hazai rekord az átlagosan várható 79,59 év

A 4D Ultrahang jelentősége

A 4D vizsgálatok diagnosztikai jelentősége túlmutat a hagyományos módszereken, mert az erre alkalmas berendezések sokszorosan nagyobb felbontása...

Aki ikreket vár, ne az alakjára vigyázzon

Az ikreket váró édesanyák számára kiemelkedő fontosságú, hogy elérjék a terhesség idején ajánlott testsúlynövekedést...

Méz, mint antibiotikum

A FASEB Journal júliusi számában közölt tanulmány szerint a méz baktériumellenes összetevőt tartalmaz.

Alakformáló masszázs

Azoknak, akik tényleg komolyan gondolják a fogyást! Napjainkban szinte népbetegség az elhízás.

Hol a legtisztábbak a strandok?

Európa legnagyobb autóklubja, a német ADAC több európai fürdőhelyet, így Magyarország tavait is megvizsgálta a vízminőség szempontjából. Összességében a kontinens szinte minden vizében nyugodtan lehet fürödni, de nem árt vigyázni, mert vannak kivételek.

Rekordrészvétel az Anna bálon

Rekordot döntött a részvétel az idei, 185. Anna-bálon Balatonfüreden.

Balatonboglári Szüreti Fesztivál

Az idén augusztus 19-22. között megrendezésre kerülő 34. BB Boglári Szüreti Fesztivál nemcsak a borkedvelők...

12 tipp a munkahelyi hátfájás ellen

Nap mint nap a számítógép előtt ül? Tudta hogy a számítógép előtti görnyedés a vezető ok...

Miért nem működik a naptármódszer?

A fogamzásgátlás egyik legvitatottabb módja, a naptármódszer feltételezi, hogy egy nő csak ciklusa 10-edik...

Veszély a rovarirtókban

A nyár elmaradhatatlan, de kevésbé kellemes kelléke a rovarirtó, amivel kapcsolatban óhatatlanul felmerül...

Kerékpározás reggel, délben, este!

Időnként nehezen tudjuk megoldani, hogy hét közben kerékpárra pattanjunk, ha teljes időben dolgozunk...

Árt a fogaknakaz éjszakai nassolás

Dán kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az éjszakai falatozás komolyan rongálja a fogakat.

Miami Divathét - női fürdőruha kollekciók

Véget ért a Miami Fashion Week, vagyis a Föld legjelentősebb fürdőruha divatshow-ja.

Július 26. - Anna napja

Szent Anna a legenda szerint Dávid nemzetségéből származott, férje Joachim volt.

Mai nap

2010/07/31 16:14:09 Oszkár, Ignác, Bató napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com