A szeptember 3-i, Bulgária elleni meccsre már az új focimezben vonul ki az angol válogatott. Az öltözéket Peter Saville designer tervezte, aki korábban a Joy Division lemezborítóinak művészeként vált híressé.
Még most sem késő (ha eddig még nem tettük meg!), hogy nyaralni küldjük néhányukat. Teljesen költségmentes, és nagyon hálásak lesznek érte! Egyetlen egy fontos dolog, hogy ne a napon kezdjék az utószezoni üdülést.
Sokszor hallhatjuk , laikusként , hogy a kondenzációs kazánok jobb teljesítményűek, mint a hagyományos típusok, ezért inkább ezeket szereltessük be otthonunkba. Azt azonban általában már nem magyarázzák el a szakemberek, hogy pontosan milyen is a kondenzá
Négyemeletes panelházak, valamint azok homlokzatának látványos, figyelemfelkeltő kifestését megálmodó képzőművészek pályázhatnak a Főtáv Zrt. fennállásának ötvenéves évfordulója alkalmából meghirdetett panelfestő pályázatára.
Kanada második világháborús szerepvállalásának egyik leginkább szégyenteljes epizódját idézi majd fel az az emlékmű, amelynek pályázatát nemrég nyerte meg a világhírű építész, Daniel Libeskind. 1939-ben a kilencszáz, a náci Németországból menekülő utast s
Bár több helyen kijelentette már, hogy szeretné, ha nem azonosítanák a csetlő-botló brit nyárspolgárral, Rowan Atkinson a világ túlnyomó részének szemében örökre Mr Bean marad. Ellentétben az általa alakított figurával, Atkinson nemrég kiváló ízlésről tet
DOWNinthe8th Festival a Tavaszmező-Művészkert civil kezdeményezés népszerűsítéséért.
Augusztus 28-án angliai otthonában elhunyt Corinne Day, a brit divatfotózás egyik legismertebb alakja, aki felfedezte a 16 éves Kate Mosst a világnak. A szupermodell az elmúlt egy évben több mint százezer fontot gyűjtött arra, hogy mentorának rákos betegs
Az Apple cég üzleteinek immár ikonikus védjegyeivé váltak a látványos, ráadásul mérnöki bravúrnak számító üvegszerkezetek, főleg a változatos formájú üveglépcsők. Ezúttal a londoni Covent Garden-beli üzletben adtak át két lépcsőt: egy egyszintes csigalépc
Szeptember 15-ig szavazhatunk a budapesti közbringahálózat leendő nevére.
A lakások és házak biztosításáról sok szó esik mostanság, hiszen az árvizek, az esőzések és a viharok idén különösen rávilágítanak ezek fontosságára. De mi van a garázsokkal, és az ezekben tárolt milliókat érő autókkal? Ezek biztosítási lehetőségeinek jár
Jaeun Park designert elgondolkoztatta a kérdés, hogy mi is lesz vele, ha az éjszaka közepén kell papírra vetni hirtelene eszébe jutó gondolatait: például hirtelen támad egy ötlete, bevillan a megoldás egy problémára, vagy egyszerűen rendszerezni akarja má
Újabb díjra, ezúttal a német formatervezés legjelentősebb elismerésére jelölték a neves svájci gyártó, a Fortis Spaceleader márkájú karóráját. A Volkswagen Design csapata által tervezett időmérőnek ez már a negyedik komoly elismerése: 2009-ben Good Design
A kulturális város után című konferencia Pécsett lesz szeptember 24-25-én, neves hazai és külföldi szakemberekkel.
Szeptember 11-én a Csontváry Múzeum földszintjén adják át a Dél-Dunántúli Építész Kamara által meghirdetett két pályázat díjait.
Talán a legelismertebb, leginkább diktáló, etalonnak számító design, stílus és lifestyle magazin, a Wallpaper* szerkesztősége megbízásából két olyan limitált szériás bringa készült, melybe a felhívásra jelentkező, a világ különböző részein élő művészek, d
Nagy meglepetésre a Perzsa-öböl egyik szigetországa, az első alkalommal kiállító Bahrein kapta a legjobb pavilonnak járó Arany Oroszlánt a 12. Velencei Építészeti Biennálén, a világ legnagyobb presztízsű építészeti rendezvényén. A legjobb projektnek járó
Új, 50 fős óvodát avattak Somogyfajszon pénteken délelőtt. A település évekkel ezelőtt még komoly adóssággal küzdött, mára azonban visszafizette tartozásait és ennek köszönhetően pályázhatott az óvodát is magában foglaló egymilliárd forint értékű beruházá
Egy különleges és nagyon szép örökzöld cserje, amely mint egy üde zöld puha párna ül kertünkben.
A sokak számára már jól ismert falfűtés elterjedőben van hazánkban is, "láthatatlansága" és azon tulajdonsága miatt, mely szerint a falakból (vagy padlóból, mennyezetből) eredő, sugárzó hőt intenzívebbnek érezzük, mint például a radiátorokból (konvekciós
A ház teteje nem csupán funkcionális, de esztétikai szempontból is rendkívül fontos. Amikor a tervező a megfelelő tetőszerkezeten gondolkodik, számos tényező befolyásolja döntését: az épület típusa, statikai sajátosságai, a környék építészeti stílusa, a t
A holland építész ezúttal egy hatemeletes luxus lakóingatlan terveit készítette el; a Mojka Krukov nevű létesítmény koncepcióterveit jóváhagyta a város várostervezési bizottsága. A lakóépület a város központjában, a Mojka folyó partján épülne fel, a beruh
A MasterCard a Műcsarnok idei támogatásának keretében két projektre írt ki nyilvános pályázatot hazai képző- és iparművészeti felsőoktatási intézmények hallgatóinak: az aula korszerűsítésére, illetve kerékpártároló létesítésére. Az aula pályázati kiírása
Napjainkban sokat hallunk arról, hogy az energiaforrásaink bizony nem korlátlanok, mi mégis pazarlóan bánunk velük. Ráadásul az energia ára is megemelkedett, így komoly okunk van arra, hogy otthonunkban energiatudatos életmódot vezessünk be. Ehhez adunk m
Napjainkban bármiből lehet műtárgy, a recept: vegyünk egy átlagos holmit, keretezzük be vagy helyezzük megfelelően ünnepélyes környezetbe, és máris a művészet szintjére emeltük. Így tett a Tate Britain galéria is, akik nemes egyszerűséggel két harci repül
A sokak számára már jól ismert falfűtés elterjedőben van hazánkban is, "láthatatlansága" és azon tulajdonsága miatt, mely szerint a falakból (vagy padlóból, mennyezetből) eredő, sugárzó hőt intenzívebbnek érezzük, mint például a radiátorokból (konvekciós
Valamely ingó, vagy ingóság haszonélvezetére vonatkozó jogosultsága által az arra jogosult személy a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti, azaz hasznosíthatja. Ebből az is következik, hogy a tulajdon
Cleveland polgárai már a szemeteskukáktól sem érezhetik biztonságban magukat: a beépített mikrochipnek köszönhetően ugyanis a szelektívkukák jelzést adnak a központnak arról, ha hosszabb ideig nem ürítik őket.
A ház teteje nem csupán funkcionális, de esztétikai szempontból is rendkívül fontos. Amikor a tervező a megfelelő tetőszerkezeten gondolkodik, számos tényező befolyásolja döntését: az épület típusa, statikai sajátosságai, a környék építészeti stílusa, a t
Annak jártunk utána, hogy vajon egy társasháznak távfűtéssel vagy gázfűtéses kazánnal olcsóbb biztosítani a fűtést. Úgy tűnik, hogy a távfűtés ledolgozta versenyhátrányát, az ártorzító tényezőket lassan kivezetik a piacról.
Talán a legelismertebb, leginkább diktáló, etalonnak számító design, stílus és lifestyle magazin, a Wallpaper* szerkesztősége megbízásából két olyan limitált szériás bringa készült, melybe a felhívásra jelentkező, a világ különböző részein élő művészek, d
Kiállítás a Trafóban, majd nemzetközi konferencia a KÉK szervezésében a magyar származású építész-teoretikusnak szentelve.
Idén ősszel harmadszor rendezik meg az esztergomi Piknik Fesztivált.
Tegnap a velencei Giardiniben hivatalosan is megnyílt a 12. Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kiállítása: Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel projektre a BORDERLINE ACHITECTURE elnevezést kapta.