"Hol élsz te? Minek képzeled magad?" - tették fel a 11. ARC plakátkiállítás szervezői a kérdést; a pályázók ennek kapcsán megalkotott óriásplakátjai csütörtöktől tekinthetők meg a budapesti Ötvenhatosok terén.
Mikor a csarnokhoz közeledem, nagy táblán és sok szeretettel köszönt a húszéves csarnoküzemeltető káefté, és hát ez jólesik, a világ rút, így igazán gyönyörű, hogy sok a szeretet itt Zuglóban, és ez a sok mind felém áramol, hullámzik, özönöl. Az érzés alk
A kulturális pályázati támogatások radikális csökkenése miatt a budapesti Merlin Színházban rendezik meg szeptember 10. és 14. között az elmúlt évad leginnovatívabb alternatív és független színházi előadásait összegyűjtő III. Debreceni Alternatív Színházi
Monumentális "gyufásdobozt" csatolnak az A38 hajóhoz októberben. Az új szárny premierje novemberben lesz: a főváros legújabb kiállítóterme Miltényi Miklós retrospektív tárlatával nyit.
Furcsa a hangulat az idén Velencében. Az első nap filmjei több mint figyelemre méltóak voltak, de a Lidón szervezett fesztivál már sosem lesz a régi, miután elvesztette a talán legemblematikusabb helyszínét, a Hotel Des Bains-t.
Jirí Menzel érdeklődik a Koltai Róbert egykori filmsikeréből, a Sose halunk megből készült musical iránt; az Oscar-díjas cseh filmrendező a hétvégét Budapesten tölti és tárgyal egy esetleges csehországi bemutatóról.
Apró kincs bujkál az interneten, minősége éppúgy, mint mérete indokolja az ajánlást. A Mindennapi klasszikusok (klasszikusok.blog.hu) nevű oldal elsősorban a komolyzene iránt érzékeny és érdeklődő netezők a napjait színesítheti, de nem tartom kizártnak, h
A Megasztár castingján próbált szerencsét a Sorry N nevezetű formáció is, mely az egyetlen magyar együttes kisember énekessel. Hogy tetszett-e a zsűrinek a szokatlan felállás, az a szombati Megasztár adásból kiderül! [Dátum: 2010.09.03. 05:57]
Musical készült a Sose halunk meg című filmből, amit a lóversenypályán szerettek volna bemutatni. [Dátum: 2010.09.03. 06:02]
Jay Chou neve itthon talán csak a hardcore Ázsia-rajongóknak lehet ismerős, pedig a rock-pop-rap-R&B-kínai népzene fúzióját létrehozó 31 éves fiatalember egész Ázsia legnagyobb szenzációja, aki Hollywoodot is hamarost meghódítja. [Dátum: 2010.09.02. 18:16
A mai naptól kapható az rockzenei lap első őszi száma, amely ismét sokszínű cikkekkel várja stílus szerelmeseit. [Dátum: 2010.09.02. 18:30]
Autentikus környezetben ünneplik szeptember 9-én este 9-től Mundruczó Kornél legújabb filmje, a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv magyarországi bemutatóját. A rendhagyó est hangulatát a kiválasztott helyszín, a filmforgatáshoz felfedezett elhagyatott
A pályázati támogatások radikális csökkenése miatt Budapesten, a Merlin Színházban rendezik a Debreceni Alternatív Színházi Szemlét. A társulatok ingyen lépnek fel.
A Ghymes együttes koncertjével és nagyszabású nyílt nappal várja a közönséget szeptember 10-11-én a Veszprémi Petőfi Színház. A kétnapos rendezvényen rengeteg programmal szórakoztatja a teátrum társulata a felnőtt és gyermek nézőket, érdeklődőket.
Két folyatást készít az Avatarhoz James Cameron. A kanadai filmrendező a Le Figarónak adott interjújában számolt be terveiről.
A Stone Temple Pilots legújabb, igen nagy számként beharangozott lemezének a banda a Stone Temple Pilots címet tudta adni, ami ? bár nem vall túl színes fantáziára ? akár indokolt is lehetne éppen. Mondjuk, ha a jobb híján a grunge fiókjába szuszakolt zen
Két folytatást készít az Avatarhoz James Cameron. A kanadai filmrendező a Le Figarónak adott interjújában számolt be terveiről.
Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja ? ez a nyíregyházi VIDOR szlogenje. A szeptember 4-ig tartó Vidámság és Derű Országos Seregszemléje azonban ennél jóval több: egy egész várost megmozgató összművészeti fesztivál rangos színházak előadásaiv
A pápai Esterházy-kastély egykori szervizkészletéből származó üvegtárgyakat ajándékozott nemrég egy Pápán élő idős hölgy a városnak - közölte Hermann István, [...]
Minden korábbinál több helyszínen, köztük egy "Dallamos" névre keresztelt villamoson is fellépnek szeptember második vasárnapján a magyar könnyűzenei előadók. A 2010-es Magyar Dal Napján országszerte több mint harminc színpad és ezerkétszáz előadó várja a
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) betiltotta a vuvuzelákat, így a dél-afrikaiak révén világhírűvé (hírhedtté?) váló hangszert nem lehet bevinni a stadionokba az Eb-selejtezőkön, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mérkőzésein ? illetve egyik UEFA-rend
A BMC idén nyolcadik évébe lépő, korábban MOL Jazz Fesztiválként ismert rendezvénye megújulva, Jazzforum Budapest néven várja közönségét 3 napon keresztül, több helyszínen. [Dátum: 2010.09.01. 13:04]
A szervezők a rossz időjárás miatt mondták le az előadást, miután új helyszínt kezdtek el keresni. [Dátum: 2010.09.01. 17:37]
Baricz Gergely Billy Idol legendás dalával érkezett a Mega-zsűri elé. A válogatáson a srácot a tinilányok majd? szétszedték tekintetükkel, produkcióját pedig vastapssal jutalmazták. A zsűrit azonban nem könnyű levenni a lábáról, Gergely sorsát a szombaton
A műsorvezető megosztotta néhány korábbi élményét, amelyekről eddig senki nem tudott. [Dátum: 2010.09.02. 06:45]
A 2008-as többszörös platinalemezes One Of The Boys album után ? melyen olyan nemzetközi slágerek voltak, mint a ?Hot N Cold, a ?Waking Up In Vegas és a ?I Kissed A Girl ? az idei év egyik legnagyobb izgalommal várt megjelenése a Teenage Dream.
Szeretettel várják az érdeklődő nézőket a szeptember 20-án induló IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira a Pécsi Nemzeti Színházba.
A Szegedi Ifjúsági Napokon, csütörtökön megpróbáltam kicsit túllépni a Nagyszínpad adta lehetőségeken és így volt időm kicsit körbe is nézni. Az Irie Maffia szokás szerint teltházas volt, ezzel ellentétben a Party Arénában csak nagyon kevesen lézengtek, d
Magyarországon szeptember 9-től látható Szelíd teremtés - A Frankenstein terv címmel Mundruczó Kornél új filmje, amely az idei cannes-i filmfesztiválon a versenyprogramban szerepelt.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti aligazgatója, Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat vezetője a társulati évadnyitón malíciózusan "jókedvű évad"-nak nevezte a 2010/2011-es színházi szezont, amikor úgymond "a saját nyomorúságunkon kacagunk".
Vajon alkalmas-e a Nemzeti Múzeum sokat látott lépcsője egy színházi bemutatóra? A Palotanegyed Fesztiválnak köszönhetően péntek este csak úgy zengett a Múzeum körút: a Bárka Színház társulata a legfontosabb magyar közgyűjtemény előtt mutatta be Kokan Mla
Székesfehérvár, Pécs és Miskolc után szombaton a fővárosba, kedden pedig Szegedre érkezik a Gyermekétkeztetési Alapítvány Adj, hogy ehessenek! elnevezésű programja. A Vörösmarty Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház is támogatja
Itt a kőszínházi szezon indulása, mostani összeállításunkban a fővárosi teátrumok tervezett premiereit ismertetjük.
A Ghymes együttes koncertjével és nagyszabású nyílt nappal várja a közönséget szeptember 10-11-én a Veszprémi Petőfi Színház. A kétnapos rendezvényen rengeteg programmal szórakoztatja a teátrum társulata a felnőtt és gyermek nézőket, érdeklődőket.
Több mint nyolcvan világpremier szerepel a szerdán nyíló tizenegy napos Velencei Filmfesztivál műsorában.
Önfeljelentést tett maga ellen a rendőrségen Lovas Eszter, a Budapesti Fesztiválközpont gazdasági igazgatója, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zimányi Zsófia, a Fesztiválközpont igazgatója. A gazdasági igazgató feltehetően fiktív számlákkal ügyes
Életműdíjjal ismeri el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát októberben a Manaki fivérekről elnevezett, nagy múltú Nemzetközi Operatőri Filmfesztivál Macedóniában.
Október 16-án kerül megrendezésre az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválja, a T-Mobile Bónusz Electronic Music Festival olyan nevekkel, mint Richie Hawtin, Pete Tong vagy Paul Kalkbrenner. [Dátum: 2010.08.31. 15:30]
A román világsztár egy magazn számára dobta le a ruhát és anyaszült meztelenül pózolt. [Dátum: 2010.09.01. 06:23]
November 3-án jelenik meg Mario Vargas Llosa világhírű perui író legújabb kötete.
A BNF-fiúk különleges ötlete eddig ezrek tetszését nyerte el. [Dátum: 2010.08.31. 14:00]