Módos Péter az ötödik helyén végzett hétfőn a moszkvai birkózó-világbajnokság 55 kg-os súlycsoportjában, miután a bronzmérkőzésen kikapott a hazai környezetben szereplő, olimpiai bajnok Nazir Mankijevtől.
Szeptember végén indul a Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskola Élelmiszer-ipari Szakiskolájának 12 diákja és 2 tanára arra a szlovákiai tanulmányútra, amelynek keretében a rimaszombati testvériskolát látogatják meg.
Egy nap alatt öt ittas vezetőt vontak intézkedés, majd eljárás alá a baranyai rendőrök.
Egy elöregedett vezetékszakaszt cserél szerdán a vízszolgáltató, emiatt a Kassák Lajos utca környékén délelőtt nem lesz víz.
A helyi szervezésű és magas minőségű művészeti programoknak akarnak elsőbbséget biztosítani a Pécsi Konferencia- és Koncertközpontban, amely havonta több tízmilliós költséggel fog működni.
Hetente szombat délutánonként Európa kulturális fővárosairól, ha lehetőség van rá fővárosaiból jelentkezik a magazin az m1-en, először szeptember 11-én.
Klubunk fiatal, agilis on-line tudósítót keres a hazai és idegenbeli mérkőzésekre. Amennyiben felkeltette érdeklődésedet, úgy írj a pmfc@pmfc.hu címre
Három kapusból csak egy védhet, igaz, ifj. Bogyay Zoltán nem kívánkozik már a gólvonalra - hangzott el a PMFC pénteki sajtótájékoztatóján. A kapusok együttműködéséről és felkészüléséről a Pécsi Riport hírportálon találtunk összefoglalót.
Hétfőn főleg a déli országrészben várható csapadék, majd a kedd átmenetileg szárazabb időt hoz. Szerdától ismét frontok érik el az országot, délnyugat felől meleg, nedves légtömegek érkeznek a magasban.
Hétfőn a változóan felhős ég mellett főleg a
Tovább tart a Véménd és a Geresdlak versenyfutása: érintetlen a hálójuk és pontot sem veszítettek.
Idén sem maradt el a Megye Szépe Verseny, amely a Komlói Napok egyik hagyományos műsorává vált.
Kétgólos hátrányból egyenlített Siófokon a Szentlőrinc
Két kiállítás is történt a beremendi csapatból
A szüreti munkák kezdete előtti utolsó hétvégén rendeztek csirkepaprikás-főző fesztivált szombaton Bólyban.
A szaktárca egyelőre nem írt ki újabb pályázatot a településőröket foglalkoztatni kívánó önkormányzatok számára, így kérdéses, fennmaradhatnak-e jövőre is a település-, és városőrségek.
Az új integrált könyvtár teljes körű nyitva tartással és szolgáltatással 2010. október 22-től, 13000 négyzetméteren várja olvasóközönségét
a Tudásközpontban.
Az elmúlt években szinte folyamatosan nőtt a válások száma a régióban, illetve a megyében. Szakemberek szerint társadalmi okok, a családon belüli szerepek változása is áll a jelenség mögött.
Bizonyára nem őriz majd kellemes emlékeket Magyarországról az a külföldi, akinek feltörték, és kifosztották lakókocsiját a napokban Sikondán.
A Kulturális Város Után címmel rendeznek nemzetközi konferenciát, amelyen Pécs EKF utáni jövőjéről lesz szó. A központi téma a kultúra, és annak új szerepei a városfejlesztésben.
Levezető vagy bemelegítő táborozással kezdődik a Janus Egyetemi Színház 2010/11-es évad - maguk sem tudják. Hiszen a nyarat végigdolgozták, és persze az élet most sem állt meg, októberben már jön az új bemutató.
Már csak szombat este látható a Szigetváron a Zrínyi 1566 című rockmusical, a főszerepben Sasvári Sándorral.
Hétfőn kezdődik a birkózó világbajnokság, amelyen a szigetvári Módos Péter is indul.
Kezdetét vette a Komlói Napok, s már az első nap egymást érték a programok.
Most már kiderült, hogy ki indul az október 3-ai önkormányzati választásokon. Baranyai polgármesterjelöltek teljes listája
Ötvenegy csapat nevezett a Pécs 2010 Adidas Streetball Challenge elnevezésű rendezvényre. Az edzők-újságírók meccsen videóztunk.
A PMFC sajnos kikapott a Videotontól, pedig az ellenfelet nem pakolták tele az első csapat játékosaival.
Ezúttal jól használta ki helyzeteit, ennek köszönhetően megszerezte első góljait és első győzelmét is a Kozármisleny labdarúgócsapata.
Nem a darukezelő, hanem az építésvezető halt meg
Lakatos Andrea minden helyzetben szereti, ha fotózzák, a családi képeken sem bújik el a hátsó sorba.
Gyengült a forint csütörtök estére a reggeli, de erősödött a csütörtök délutáni szinthez képest az euróhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.
Röviddel 20 óra előtt 284,45 forint ért egy eurót. Reggel 283,95 forinton, délután negyed ötkor 284,80
Fokozatosan javul az időjárásunk, egyre többfelé bújik elő a nap, és kissé erősödik a nappali felmelegedés. A szél is lecsendesül. Szombaton azonban ismét többfelé várható eső, zápor, a felhős részeken megtorpan a felmelegedés. Vasárnap és a jövő hét ele