A Pécsi Napilap kérdésére csak a felfüggesztés tényét erősítette meg Sipos Jenő, a VPOP szóvivője, azonban az okot nem indokolta meg. A pécsi nyomozó ügyészég ugyanakkor vesztegetés és hivatali visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást – tudtuk meg Petréteiné Malomsoki Csillától, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivőjétől. Az ügyben egyelőre az eljárást lefolytató nyomozóhatóság kijelölése zajlik, így részletekkel a Legfőbb Ügyészség által kijelölt nyomozóhatóság tud majd szolgálni – tette hozzá a szóvivő.
Információnk szerint a parancsnok egy pécsi elektronikai multinacionális céget környékezett meg, hogy segít elintézni egy problémás vámügyet, ha az általa ajánlott biztonsági céget alkalmazzák a jövőben. Azt, hogy milyen biztonsági céghez kötődik a parancsnok, egyelőre nincs pontos információ, azonban a Valéria Security Kft. honlapján, mint referencia szerepel a VPOP dél-dunántúli parancsoksága, és Bakos Gyula parancsnok. A cég egyébként a WENCKHEIM Kft. tulajdonában van, amit pedig Rudolf Engelbert Wenckheim és Stefan Wenckheim jegyez, akik szintén tulajdonosok a Pécsi Sörfőzdében és az osztrák Ottakringer sörgyárban. Bakos Gyula 2005 óta dolgozott ebben a beosztásban.
(PNL/FG)
Méltatlannak és eltúlzottnak vélik sokan Villánykövesden az ittasan gyerekeket fuvarozó falugondnok ügye miatti médiavisszhangot - derült ki egy lakossági fórumon.
A helyi vállalkozók is segítik az önkormányzatot a hagyománnyá vált programok megrendezésében.
Kamionnal ütközött egy személyautó csütörtök este a bicsérdi elágazásnál, a sofőr a helyszínen meghalt.
Az EU élelmiszersegély-programjának első csomagjait osztották ki csütörtökön Pécsett. Tizenöt tonna tartós élelmiszer jutott a szűkös körülmények közt élő családoknak.
A sportolók mellett a turisták is hajóba ülhetnek az Orfűi Aktív Víziturisztikai Központban, amelyet csütörtökön nyitottak meg a Baranyai Élménykörút egyik elemeként.
Egy olyan koncertet láthat a pécsi közönség szombaton este a Dóm téren, amelyen nem lesz könnyű ülve maradni. Goran Bregovic fellépése zárja az ICWiP zenei programját.
Hol tart a ?fényes? világ? - erről nyílt egy sokrétű tárlat a Művészetek és Irodalom Házában, ahol tudományos magyarázatokat is kapunk a különleges alkotásokhoz.
Másfél hétig a baranyai kisvárosban edzőtáborozott a junior együttes kéziszer-válogatott, amely a jövő évi Európa-bajnokságra (várhatóan Minszkben rendezik) készül.
A PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapata egyéves szerződést kötött az amerikai Anthony Fisherrel, akivel Ivica Mavrenski elsősorban irányítóposzton számolhat.
Komoly sikert ért el egy pécsi diáklány a 42. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - a Nagy Lajos Gimnáziuban tanuló Najbauer Eszter Éva aranyérmet szerzett.
Egyelőre nem követi Kővágószőlős példáját a Pécsi Vízműben tulajdonos többi kilenc Pécs környéki kistelepülés. Meg szeretnének állapodni az új vízszolgáltatóval, ennek érdekében folytatnák a tárgyalásokat.
Az adósságrendezési eljárás részeként tárgyalóasztalhoz ülnek a hitelezők a város pénzügyi gondnokával.
Jövő hétfőn, Montenegró ellen kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott Miskolcon, amely jelentősen átalakult összetételben kísérli meg a kijutást a jövő évi kontinenstornára.
Az elsődleges információk szerint Perkupán többen fenyegetéssel arra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük.
Szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Me
A kijelölt tűzrakóhelyeken is tilos tüzet gyújtani Baranya erdeiben és azok közelében.
Betörővel nézett farkasszemet egy asszony a saját házában Pécsett hétfőn reggel, amikor elhúzta a teraszajtó függönyét.
A kissé zord időjárás az ICWiP szabadtéri koncertjeit eddig megkímélte, a szombat óta taró Pécsi Nemzetközi Kultúrhét mindegyik koncertjét meg lehetett tartani a Dóm téri helyszínen. A szombati zárásig még számos kiváló programot kínál a fesztivál.
A legcsaládiasabb baranyai fesztivál címet is megérdemelné az Ördögkatlan, ami a széles (és gyakran zajos) programok tömegében is igyekszik megőrizni ártatlanságát.
Az új edző, Petik Attila már nagyon várja a pécsi munka kezdetét.
Az egymást váltó száraz meleg, majd csapadékos, később meleg párás időjárás az átlagosnál nagyobb odafigyelést igényel a szőlősgazdáktól.
Az április végi nyitást követően a félidejéhez érkezett a debreceni Déri Múzeumból a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermébe érkezett Munkácsy-trilógia vendégszereplése.
Június végéig mindössze 9 bagolyfiókát sikerült meggyűrűzniük a baranyai szakembereknek.
A pécsváradi kistérség 19 települése hagyományteremtő szándékkal fog össze.
Eljárás indult egy fiatalember ellen, aki a kocsijának az alvázszámával bukott meg, majd eztán további érdekességekre is fény derült.
Sok minden változott a közelmúltban a megyei I. osztályban legutóbb ötödik helyen végző labdarúgócsapatnál.
A megyében már hét töltőállomáson hozzáférhető a bioetanol, az E85. Átlagosan száz forinttal olcsóbb, mint a benzin, de biztonságosan csak az átalakító-berendezéssel felszerelt autók esetében használható.
Kis mértékben csökkent a munkanélküliség a városban, de elégedettségre azért továbbra sincs ok.
Rendőrségi feljelentést tett a januárban a pécsi Gyermekklinikán elhunyt négyéves, súlyos betegségben szenvedett kislány családjának ügyvédje, így a haláleset körülményeit immár a rendőrség vizsgálja.
Megsértett egy gázcsonkot a fűnyírójával egy férfi Hobolon szerdán napközben.
Immár Kővágószőlős is döntött: 2010. augusztus elsejétől a Tettye Forrásházzal kötöttek szerződést, ezután tehát a Tettye szolgáltatja majd a vizet a településen értesült a Hírszolgálat Pécs.
A település közgyűlése egyhangúlag dönötte el, hogy július 31-
Nagy sikert ért el a PTE 1. sz. Gyakorló általános iskola Campanella Gyermekkórusa a Kínában megrendezett VI. Kórus Olimpián, ahol egyedüli magyarországi indulóként kategóriájában ezüst minősítést kaptak.