Az erkélyt tavaly erősítették meg. Fémszerkezetekkel rögzítették az épülethez. A szakvélemény szerint a megoldás ideiglenes, az erkély még egy évig biztonságos. Ráadásul felújításra még sok más helyütt is szükség lenne.
„Van egy tér, amely túlterhelés esetén, nehézgépjármű elhaladása esetén valóban veszélyhelyzetet okozhat” – véli Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója.
Simon István ügyvezető igazgató azt mondja: a statikai gondok már a működést, a színdarabok bemutatását veszélyeztetik.
„A színház, hogyha rézsút esik az eső, akkor beázik. Volt már olyan előadás, ahol esett az eső, mondjuk egy szobai jelentnél nem olyan jól néz ki” – teszi hozzá Simon István.
A helyreállításhoz szerinte mintegy másfél milliárd forintra lenne szükség. A fenntartó önkormányzatnál azt mondják: segítenének, ha módjukban állna.
„Ilyen méretű összeget, amelyeket megfogalmaztak, a színház vezetőjétől hallottam, nyilván nem tudunk elkülöníteni most a költségvetésben. Annyit tudunk tenni, hogy keresünk pályázati lehetőségeket” – hangsúlyozta Révész Mária, a Pécsi Önkormányzat Kulturális Bizottságának elnöke.
A színház ügyvezető igazgatója úgy véli: ha hamarosan nem kezdődnek meg a felújítások, veszélybe kerülhetnek az ide tervezett Európa Kulturális Fővárosi programok és a Pécsi Országos Színházi Találkozó megtartása is.
(DunaTV)
A Honvéd öt góllal nyert a Pécs otthonában a férfi vízilabda ob I pénteki mérkőzésén.
A Nemzetközi Kulturális Hét Pécsett című pályázat jutott tovább Magyarországról az Európai Ifjúsági Károly-díj nemzetközi fordulójába.
Csütörtökön, a déli órákban egy rendőrjárőr lett figyelmes arra a férfira, aki Pécs belvárosában vaskorlátokkal a vállán sétált.
A VPOP szerdán függesztette fel állásából Bakos Gyula (45) parancsnokot. Információnk szerint az ezredes egy pécsi cégnek ajánlotta fel segítségét: problémás vámügyeket simít el, ha az általa ajánlott biztonsági cég védheti a gyárat a jövőben.
Megújult a Pécsi Tudományegyem Klinikai Központjának Onkológiai Gondozója, ahol a daganatos betegek ezek után jobb körülmények között kaphatják meg a szükséges ellátást. A Gondozóban Magyarországon eddig egyedülálló kezdeményezésként rákgenetikai családszűrő szolgálat is működik.
Rhoda Scott-ot a Hammond orgona "királynőjeként", a Mezítlábas Hölgyként ismerte meg a világ. A kitűnő orgonista többször járt már Magyarországon, a hetvenes években egy ideig itt is tanult, úgyhogy neve igazán nem ismeretlen a hazai közönség előtt.
Idős embereket loptak meg trükkös tolvajok Pécsett. Csütörtökön délután csöngettek be az idős házaspárhoz azzal, hogy egyik hozzátartozójuknak tartoznak pénzzel, amit szeretnének megadni, de csak nagy címletű bankójuk, van, amit előbb fel kellene váltani.
Nem helyezte vissza hivatalába a Pécsi Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével Szekszárd hivatalvesztéssel sújtott jegyzőjét - írta pénteki számában a Tolnai Népújság.
Orvosi papírok nélkül, védett övezetben várta az "ügyfeleket" egy prostituált Pécsett csütörtök délután.
Március 12. és 19. között rendezik meg a világritkaságokat bemutató Európa Bélyegfesztivált a baranyai megyeszékhelyen a budapesti Bélyegmúzeum és a Magyar Posta szervezésében.
A Pécsi Újság hírportálon csütörtök délután megjelent információk szerint korrupció gyanúja merült fel a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Dunántúli Regionális Parancsnokságán.
Március végére várható az átadás, attól fogva Pécsig száguldhatunk az alagutakkal tűzdelt autópályán.
Ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy az idei Tour de Pécs versenysorozat március 14-re tervezett első futamát, a Villány Nagydiját a térségben leesett nagy mennyiségű hó miatt későbbi időpontra halasztják a szervezők.
A Pécsi Tudományegyetem március 15. alkalmából doktori oklevélátadó ünnepséget rendezett március 11-én, ahol 55 új PhD és DLA doktor vehette át diplomáját. Beck Zoltán, a 30Y énekese/gitárosa az irodalomtudományok doktora lett. A teljes lista.
A két helyszínen jelenleg 280 főt foglalkoztatnak, s számukat 700-ra kívánják növelni. A magyarországi központból szolgálják ki az európai és az észak-afrikai piacokat. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója kiemelte, hogy a Huawei céggel való kapcsolatuknak is szerepe volt abban, hogy a mobiltelefon társaság 100 százalékkal növelte az aktív mobil internet előfizetők számát, aminek következtében a cég aktív mobil internet előfizetőinek száma 187 ezer.
"Közbiztonsági háló" program ide, vagy oda, folytatódnak a közterületi bűncselekmények Pécsett.
Csillagok, csillagok címmel rendezvénysorozatot szervez a Pécs-Baranyai TIT a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A sorozat első eseménye március 12-én lesz az Apáczai Csere János körtéren.
Csütörtök hajnalban megkezdték a pécsi távfűtő rendszer meghibásodott kazánjának felfűtését és délelőtt valamennyi lakásban helyreállt a távhőszolgáltatás.
A nagy hó és a hideg a szökött gyerekeknek sem kedvezett, szerdán délután egy 13 éves fiú telefonált be a pécsi rendőrség ügyeletére, és elmondta, hogy egy makói intézetből szökött meg.
Pécsett járt a tévésből politikussá avanzsáló Pálffy István, aki már ezer éve kereszténydemokrata, de csak most látta itt az idejét, hogy politikusként a hazáját szolgálja.
Több centi hó hullott szerda kora estig Baranyában, több helyen jelenleg is intenzíven havazik; egy balesetben ketten súlyosan megsérültek; sok a koccanásos baleset - közölte a közút ügyelete és a rendőrség. Pécsett, Kertváros területén, illetve a hegyi szakaszokon akadozik a közlekedés. Több busz elakadt, a város egyes területein torlódások alakultak ki.
A Körmend magabiztosan győzött a Pécs otthonában a férfi kosárlabda NB I szerdai mérkőzésén.
Mintegy harminc produkció várja a közönséget, a külföldi világsztárok mellett hazai nagy nevekkel megtűzdelt Pécsi Tavaszi Fesztiválon március 15. és április 12. között.
Elfogadásra alkalmasnak tartotta a pécsi önkormányzat közbiztonsági tanácsa a rendőrség 2009-es beszámolóját, amelyből az derült ki: csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma.
Minden eddiginél nagyobb és sokszínűbb a Pécsi Egyetemi Napokon fellépő külföldi zenekarok mezőnye. Elsőként egy igazi egzotikumot, az ördöggel is elbánó Urban Voodoo Machine-t mutatjuk be sorozatunkban.
Legalábbis ami a kiállítói területet illeti. Március 12-én, pénteken 13 órától nyitja meg kapuit a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye, a Fair-Expo Kft szervezésében.
Az ünnepélyes megnyitó Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökének köszöntőjével veszi kezdetét, 14 órakor.
Nem éppen márciusi időjárásra ébredhetnek a későn kelők, mert napsütés és rügyező fák helyett szibériai viszonyok uralkodnak a kultúra fővárosában.
Jogerősen hat hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte tegnap a Pécsi Ítélőtábla a kaposvári N. Zoltánt, aki 2008 nyarán egy lopott, a forgalomból ideiglenesen kivont autóbuszt vett meg egy buszsofőrtől.
A PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programja, az Imágó Egyesület és az Imago International főszervezésével 2010. november 25-27. között megrendezésre kerül a III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia ? Reflexivitás és önreflexivitás címmel a pécsi Apolló Artmoziban. A konferenciára előadók jelentkezését várják.
Nem éri meg újrakezdeni a pécsi uránbányászatot. Ezt a kérdést feszegeti írásában az egyik pécsi civil egyesület munkatársa.
2010. június 3. és 12. között kerül megrendezésre Pécsett, Európa kulturális fővárosában a POSZT. Az immár X. Pécsi Országos Színházi Találkozó ez évi versenyprogramja március 1-én, a korábbi évek gyakorlatához képest egy hónappal korábban vált ismertté.