Kézigránátos gyilkosság: 300 ezer forintos gyorssegélyt kapnak az árvák » Info-Pécs

Kézigránátos gyilkosság: 300 ezer forintos gyorssegélyt kapnak az árvák

A kézigránátos támadásban a szülők meghaltak, négy gyerekük maradt árván. Rajtuk kíván segíteni a gyorssegéllyel Pécs önkormányzata.

300 ezer forintos gyorssegélyt adott a pécsi kézigránátos gyilkosság miatt árván maradt gyerekeknek Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Népjóléti Bizottság elnökével egyetértésben utalták ki nekik a pénzt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tasnádi Péter Pécs polgármestere.

Kedd éjszaka dobtak egy kézigránátot a pécsi családi ház egyik szobájába, az ablakon keresztül. Az egyik feltételezés szerint a gránát a két szülő közé esett akkor, amikor az ágyon feküdtek és a tévét nézték. 

A 35 év körüli férfi és párja azonnal meghalt. Rajtuk kívül a szobában volt három gyermekük is: valószínűleg az ágy mellett, a szoba egyik távolabbi sarkában lehettek, ezért könnyebb sérüléseket szenvedtek. A rendőröket a negyedik gyerek hívta, ő a robbanáskor egy másik szobában volt.

A rendőrség mellett a szomszédok is azt gyanítják, hogy bosszúból ölték meg a párt. Az egyik szerint a családhoz szinte naponta jöttek olyan emberek, akiket az utcában nem ismertek, és a rendőrök is gyakran jártak a házuknál.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: szerdán két, az elmúlt időszak erőszakos támadásaival kapcsolatos döntést hozott Bencze József országos főkapitány. 

Az első döntés szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda irányításával külön nyomozócsoportot állítanak fel a Molotov-koktélos, fegyveres és kézigránátos támadások felderítésére. A másik döntés, hogy a pécsi kézigránátos támadás ügyében 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a főkapitány.

FH

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra