Bulváros Rékus a Megasztárban
A bulváros csapata egyedi vállalkozásba kezdett. A nem hétköznapi témáiról ismert újságíró benevezett a Megasztár 4. szériájába. Arra a kérdésre, hogy mit keres a castingon egy riporter versenyzőként, melyet Till Attila is fölvetett, most fény derül.
Debrecen Főterén, a Kossuth utcán verőfényes napsütésben 11.30- kor vette kezdetét a Megasztár 4 előselejtezője. A verseny előtt 1 héttel érkeztek a telefonok a regisztráltaknak, hogy jelenjenek meg a lakhelyükhöz közelebb eső illetve az általuk választott városban adott időpontban.

Eljött a várva várt nap, melyre természetesen hamarabb érkeztünk, azonban előkészületnek a nyomait sehol sem láttuk. 11.30 körül, megérkezett a Megasztáros busz, ahol Till Attila hangosbemondón informálta a fiatalokat, időseket, hogy mindenki 10másodperc keretében hozza legjobb formáját, produkálja magát a kamera előtt. Azonban mielőtt erre sor kerül, regisztráción kell átesnie a versengőknek, ugyanis, mint az a helyszínen kiderült nem csak a regisztráltak próbálkozhatnak hanem, a járókelőknek is megadják a lehetőséget, hogy Magyarország legjobb hangjának címét megszerezhessék.
Nagy káosz vette kezdetét a forróságban, ahol a tűző napra kiállított placcon heringeffektustól, agyvíz felforrástól, oxigénhiánytól, szomjúságtól szenvedtek az emberek. Mindenki ingerült volt, mivel a regisztráció nehézkesen ment, nem voltak kijelölt sorok, mindenki tülekedett, hogy mihamarabb letudja az éneklést és mehessen árnyékosabb helyre.
Közben fény derült a leendő zsűritagok kilétére: Fenyő Miklós, Friderikusz Sándor, Bochkor Gábort, Mester Tamást és egy női zsűritag, akinek neve még nem nyilvános. Koreográfus: Karsai Zita lesz. Zenei producer: Berkes Gábor. A férfi műsorvezető továbbra is Tilla marad.
Aki a várakozás közben meginterjúvolva az emberkéket, odajött megkérdezte honnan jöttünk, mivel foglalkozunk, miért vagyunk itt,- tipikus sablonkérdéseket kombinálva. Meglepődött, miután kiderült, hogy a bulvaros.hu riporterének nem az volt az elsődleges célja, hogy sztár legyen, és énekesi karriert fusson be, hanem hogy olyan tapasztalatokat gyűjtsön, olyan dolgokat élhessen át, melyet során munkájában hasznosíthat.
Ugyanis a bulvárosnál legfontosabb kritérium a hitelesség, megbízhatóság, empíria, empátia, de hogyan is válhatna az- az újságíró hitelessé, hogyan írhatna úgy zenészekről, művészekről, ha sohasem próbálja ki azt a szituációt, amit egy előadóművész nap, mint nap átél. Fontos, hogy az ember minél több szituációban kipróbálja magát és az itt szerzett tapasztalatai révén, a későbbiekben csak gazdagodhat, építkezhet, erősödik személyisége. - hangzott a válasz.
Embert próbáló feladat várt rám, ugyanis a legmelegebb időpontra téve a válogatást, amikor épeszű ember hűvösbe megy, sziesztázni mi ott álltunk a Nagy Templom előtt a plusz 50 fokban várva, hogy felfigyeljen ránk a zsűri, akik a TV2 zenei produkciós vezetőiből kerültek ki. Kút, amiből inni lehet messze volt, még WC-re sem mertünk elmenni, nehogy hátrébb kerüljünk a sorban, így több órányi várakozás után 11.30-tól 15.10 körül kerültem sorra, miután hólyagosra égett a vállam. Természetesen a rutinos Castingra járók készültek naptejjel, kalappal, napernyővel, mi, akik, bíztak a szervezőkben, és a légkondicionált helyiségben, megjegyzem mi voltunk többségben az UV sugárzás és a TV2 összeesküvésének áldozatává váltunk.
Végre odaértem a regisztrációs pulthoz, ahol 2 papírból álló nyomtatványt kellett kitöltenünk, aláírnunk, ilyenkor az ember fia, már annyira unja a várakozást, hogy olvasás nélkül odafirkálja a nevét, csak hamarabb szabaduljon. Ebben abba egyezik bele az illető, hogy a róla készült anyag bemutatásához hozzájárul és nem tart igényt anyagi juttatásra, együttműködik a TV2-vel. Mindenki 10 másodperc keretében elénekelhette a dalát, volt, akinek az első sor után megköszönték a részvételt, de olyan is akadt, akinek 2 dalt kellett énekelnie. Ez tehetségen, szimpátián, külső adottságokon, szerencsén múlott.
Nagyon jó kis társaság jött össze. - így ismertem meg Lacit, az optikust, aki Berettyóújfaluból azért jött el a versenyre, hogy édesapjától örökölt hanga tovább élhessen, ugyanis 7 éve életét vesztette balesetben, és mintegy tisztelettel adózzon a szeretetért, gondoskodásért. Szegedről is érkeztek versenyzők, bár ott Csütörtökön van a válogatás, de sokan úgy gondolták, Debrecenben kevésbé tehetséges emberek lesznek vagy kevesebben jelentkeztek. Jelzem nagyot tévedtek. Mert mindenki tehetséges volt és a tömeget elnézve voltunk úgy 300-400an felölelve minden korosztályt.
Kiállva énekelve furcsa eufóriát éltem át. Szinte kiesett az idő, mintha más dimenzióba léptem volna. Most már tudom mit él át az- az előadóművész vagy ifjú titán, aki a Megasztárban bontogatva ki szárnyait vált ismertté. Higgyük el, nem kis bátorság kell, kiállni több 100 vagy 1000 ember elé és kitárva szívünket, lelkünket elénekelve egy dalt, üzenetet, érzéseket közvetíteni a külvilág felé, mindezt szórakoztató formában.
Ezért mielőtt leírjuk a jelentkezőket, menjünk el egy ilyen válogatása, kóstoljunk bele, éljük át azt a stressz helyzetet, lámpalázat, szorongást vagy bizsergést, eufóriát, amit egy ilyen válogatás, verseny okoz. Ugyanis mindenki előtt ott a lehetőség, csak élni kell vele:
"Mindenki a maga szerencséjének kovácsa!"
Forrás: Búlváros
Kapcsolodó cikkek
Kiss Ádám nyaraAz ember azt gondolná, hogy a Hegyalján csak rockerekkel vagy rockerekkel találkozhat, de nem, szerencsénk volt, összefutottunk a szerencsi Kissel. | |
Egy nagyobb város kapja be a spam-horgot!Már lassan a szívószálaknak is lesz... . Június 23. a spamellenes világnap. Kell is ez, hiszen sokszor jól meg lehet szívni velük. | |
Keleti Front hatássa a Danubius műsorvezetőjéreA Keleti Front zenekar a Danubius Rádió népszerű műsorába vendégeskedett, ahol Abaházi Csaba érdekes témákról beszélgetett a banda két tagjával. | |
Dupla Kávé: Jenő, te nem izzadszBudapest-Újfehértó, Újfehértó-Dunaszeg, Dunaszeg-Budapest útvonal, azaz közel 800 kilométer távolság, 9 óra kocsikázás, két fellépés - ez várt a Dupla KáVéra július 12-én, szombaton. Ezzel nem is lenne gond, ha nem 30 Celsius fok feletti hőségben történt volna. | |
Hadházi szívott, csak szívottTűzben égett Hadházi László az újfehértói Fürtös Fesztiválon. Szivarral a kezében érkezett a Dumaszínház humorbonbon adagolója, aki a bulváros.hu-nak elárulta a "szívás tárgyát". |
Ma
2009. 1. 6, kedd,Boldizsár napja.
Holnap Attila napja,
Holnapután Gyöngyvér napja lesz.
AQUA TV
RockTV Progressive
ATV
Galaxy cartoons
Popeye - Little Swee' Pea
Basketball TV
ARD Tagesschau
HIR TV
HokeyTV
RendNET /benne:TV2/Kiadó oldalai
Tematikus
Árkád Híradó
A Te Esküvőd
Hellohunter-vadászmagazinMagyarország
Info-Budapest
Info-Debrecen
Info-Győr
Info-Kaposvár
Info-Komárom
Info-Mosonmagyaróvár
Info-Nyíregyháza
Info-Pápa
Info-Pécs
Info-Sopron
Info-Százhalombatta
Info-Székesfehérvár
Info-Szigetvár
Info-Szombathely
Info-Veszprém
Info-ZalaegerszegSzlovák
Info-Bratislava
Info-Dun. Streda
Info-Kassa
Info-Komárno






