Info Pécs! Minden ami Pécs: helyi cégek, szállás, kultúra, programok

Cini fiatalon vesztette el

Ezen a héten a Sztárportré című rádióadás vendége Zalatnay Sarolta és Nagy Feró volt. Nézzük a híres-neves énekesek miként vélekednek a Generációkról?

"Apukám 8 éves koromban meghalt, és bár lett egy nevelőapám, ő elég keményen és racionálisan, a földhöz ragadtan élt...- kezdte a nyilatkozatát Zalatnay Sarolta. Édesanyám érzelmes volt és mindig is érzelmes módon nevelt. Egészen más normák szerint nevelt engem az Anyu, én ezt nem is tudom elvárni a ma 18 éves nagy lányomtól. A mai világban azt gondolom, hogy van egy réteg és ez inkább az úgymond felső tízezer, ahol talán még a viselkedés nagyon fontos, de úgy általában ez ma nem annyira számít, mint sok más...Annak idején nekem kötelességeim voltak. Az iskola előtt le kellett vinni a kutyát, Édesanyám dolgozott, mire hazaért kitakarítottam, és akkor még nem volt porszívó. Kimostam kézzel, mert még nem volt mosógép, elmosogattam, stb. Ezek az én feladataim voltak amellett, hogy tanulnom kellett és elvárta Édesanyám a jó jegyeket... Hát ez ma tiszta gáz! Ezt a sablont elmondani, hogy bezzeg az én időmben... a fiatal generációt ez már nem érdekli."

http://partners.info-cities.com/upload/photo/19/orig_1_19_20080715235355.jpg

- "Én úgy gondolom, hogy ha az ember példamutatóan él a családban, akkor általában nincsenek különösebb problémái. Egyszer történt nem is olyan régen, hogy valaki kifizetett helyettünk egy tankolást, és elfeledkeztünk róla. A fiamnak lett volna kötelessége, hogy szóljon. Aki kifizette, egyszer csak szólt, hogy ő azt a pénzt mikor kapja meg!? Én akkor állati pipa lettem és a gyerekemet nagyon le...am, hogy ilyen többet ne forduljon elő! Erre ő azt mondta, hogy miért, hát ebben a mai világban senki nem akarja megadni az adósságot, mindenki húzza, halasztja... Ebben igaza van, mondtam neki, de mi nem! Mi nem vagyunk a világ! Mi megadjuk az adósságunkat! És azért ez nagyon érdekes, mert azóta látom rajta, hogy ezt ő is betartja- vette át a szót Nagy Feró.

http://partners.info-cities.com/upload/photo/19/orig_2_19_20080715235355.jpg

Amit igazából tudok tanácsolni az nálunk is előfordult már, hogy a feleségem veszekedett a fiammal és azt mondta neki, hogy fel is út, le is út, akkor menj el! Költözz el itthonról - mondta ezt a feleségem az akkor 22 éves fiamnak! Én ültem az asztalnál, és éppen ettem. Hallgattam ezt a veszekedést, és mondtam a fiamnak, hogy gyere ide gyorsan! Ülj ide le elém! Kicsit megszeppent. Mondtam neki, hogy ide figyelj! Elmehetsz ebből a házból bárhova, én nem bánom, de egyet jól jegyezz meg, ha innen kimész, ide bármikor visszajöhetsz, mert ez itt a te házad is! Te itt laksz! Menjél, csavarogjál, de minden pillanatban legyen benned az az érzés, hogy te ide haza tudsz jönni! A Feleségem nézett egy nagyot, aztán elhallgatott. Rádöbbent, hogy igazam van.

Ezt tanácsolom minden apának, mert annak idején én is az Anyámhoz háromszor mentem haza és ez olyan jó volt, hogy beültem a konyhába, kérdezte Muter, hogy éhes vagy? Pedig nem látott egy éve. Mondtam igen! Van egy kis bableves. Ettem, aztán mondom: Van itt egy ágy, ahol el tudnék aludni? Hát ott van a szobád... És akkor oda a kicsi szobába bementem és ott laktam, de nem kellett megbeszélni, hogy na akkor én mostantól itt lakom. Én ezt tőle tanultam."

Sztárportré címmel rádióműsor sorozatot hallhat bárki a hozzá legközelebb eső regionális állomáson, vagy az interneten: www.sztarportre.hu portálon. A műsor minden héten közismert emberek gondolatait mutatja be, nem megszokott módon!

Forrás: Búlváros

Vissza az előző oldalra!

Kapcsolodó cikkek

Kiss Ádám

Kiss Ádám nyara

Az ember azt gondolná, hogy a Hegyalján csak rockerekkel vagy rockerekkel találkozhat, de nem, szerencsénk volt, összefutottunk a szerencsi Kissel.

3b1.jpg

Egy nagyobb város kapja be a spam-horgot!

Már lassan a szívószálaknak is lesz... . Június 23. a spamellenes világnap. Kell is ez, hiszen sokszor jól meg lehet szívni velük.

1.jpeg

Keleti Front hatássa a Danubius műsorvezetőjére

A Keleti Front zenekar a Danubius Rádió népszerű műsorába vendégeskedett, ahol Abaházi Csaba érdekes témákról beszélgetett a banda két tagjával.

3.jpeg

Dupla Kávé: Jenő, te nem izzadsz

Budapest-Újfehértó, Újfehértó-Dunaszeg, Dunaszeg-Budapest útvonal, azaz közel 800 kilométer távolság, 9 óra kocsikázás, két fellépés - ez várt a Dupla KáVéra július 12-én, szombaton. Ezzel nem is lenne gond, ha nem 30 Celsius fok feletti hőségben történt volna.

2.jpeg

Hadházi szívott, csak szívott

Tűzben égett Hadházi László az újfehértói Fürtös Fesztiválon. Szivarral a kezében érkezett a Dumaszínház humorbonbon adagolója, aki a bulváros.hu-nak elárulta a "szívás tárgyát".